2014. szeptember 13., szombat

Érdekességek



Délelőtt még Oslo-ban volt kis időnk, sétalgattunk. Nagyon érdekes, mert olyan Oslo, hogy a belvárosból "Zugló"-ba és onnan "Kőbányára" gyakorlatilag 10 perc sétákkal eljuthatsz. Nagyon közel vannak egymáshoz az egyes városnegyedek.

A hotel, ahol laktunk, az Anker Hotel, 15 perc sétára van a központi pályaudvartól, ami egy Nyugati pályaudvar jellegű hely és tér. A hotel és a környéke olyan, mintha Kőbánya és Óbuda keveréke lenne. Kellemes, kertvárosias részek váltakoznak régi, gyárjellegű részekkel. 



Ez például egy kis folyó, aminek a partján van a hotel, itt volt, ahol reggel sétáltunk.

Aztán 11-kor kijelentkeztünk a hotelből. Nagyon meg vagyok vele elégedve, nagyon jó ár/érték arányt adott. Egyedül az ágy volt túl keskeny, de úgy látom, mintha Skandináviában a 140 cm széles franciaágy lenne a normális, a 160 cm-s meg a king size. A hotel mindenben hozta, amit ígért, tiszta, szép, új, kellemes reggelivel.

A vonat Bergenbe, ahol most ezeket a sorokat írom, 12:01-kor indult Oslo-ból. Volt elég időnk, hogy a vonatra bevásároljunk kaját. 

Érdekes megfigyelés:


A vonatra ezt a sushit hoztuk ebédre.

Stockholmban, de Oslo-ban is, szinte semm különbseg nincs az arakban, olyan szempontból, hogy a sushi, amit a vonatra vettünk ebédnek alig került pár száz forinttal többe, mint a gyorsétterem hamburger, amit tegnap vacsira ettünk.
A fél literes ásványvíz ugyanannyiba kerül, mint a fél literes eredetu gyümölcslé.

Tehát tényleg mindenki azt veszi, amit szeret és nem az ár alapján dönt, hiszen minden nagyjából egy árban van.

A vonat elindult, a komfort osztályon vagyunk, ez picit többe került, viszont itt van folyamatosan kávé, tea, wi-fi.
És nagyon nagy hely a lábnak. :-) végül is, 7 óra az út, este 7-re érünk makd Bergenbe.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése