És most itt vagyunk a szállodai szobában, semmi bajunk, nem fáztunk meg, nem prüszkölünk. Pedig még teát sem ittunk. Pedig otthon egy ilyen megázás után borítékolható lett volna a megfázás.
Hogyhogy itt mégsem? Van erre egy elmélet, de majd később írok róla. Apropó, este 10 óra van és még mindig világos. Éljenek a skandi éjszakák! :-)
Szóval ma Malmöben, a parkokat és a könyvtárat vettük célba. Na meg shoppingoltunk egy jóízűt.
Ez a régi templomkert parkja, gyakorlatilag egy régi sírkert. Harsogó zöld az egész.
Tetszik a skandinávoknak az a város felfogása, hogy a város és a természet egymás mellett létezik. A városon belül olyan területek vannak, amelyek mintha az angol vidéket idéznék meg.
Mint például a városi állami könyvtárnál is:
Baloldalt a könyvtár, tőle jobbra:
Mint egy patak partja.
És.
Ha már víz. Említettem, hogy délelőtt esernyővel együtt eláztunk, mégsem fáztunk meg. Annyira eláztunk, hogy a farmerem a térdemig csurom vizes lett.
5 perc alatt.
Érdekes egyébként, hogy nagyon száraz a levegő, fél óra alatt megszáradt rajtam a nadrág.
2 ok miatt nem fázhattunk meg:
1. Mivel itt hűvösebb van, kevesebb a baci.
2. Konstans a hűvösség, nincsen hőmérséklet ingadozás. Tehát nem az van, hogY 30 fokból mész ki a 15 fokba, hanem épúletben, kint is állandó 17-18 fok van. Nem izzadsz ki és nem kell a szervezetnek folyamatosan akklimatizálódni. Mindenesetre érdekes. Érzem, hogy folyamatosan kicsit fázok, azonban ez mégsem zavaró. Sokkal inkább megfontolom a dolgokat így, jobban átgondolom, hogy égessem-e az energiáimat, vagy sem.
Vissza a könyvtárhoz.
A könyvtár lélegzetelállító:
Kívúlről. És persze bementünk, ilyen belülről:
Sokan voltak, olvastak és az egész olyan rendezett és békés volt. Teljesen automatizált a könyvkivét és könyv visszahozás.
A könyvek után egy kevésbé emelkedett témának adtunk időt: a shoppingolásnak.
Szintén megfigyelés, és ezzel a gondolattal zárom a mai posztot, hogy vásárlás közben nem zavarnak. Hagynak, válogass nyugodtan, ha kell segítség, akkor szólsz, segítenek, de amúgy békén hagynak. Felnőttnek nézik a vásárlókat és úgy bánnak velük.
Megfontolásra érdemes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése